Miért is készül el ez az írás? Szeretnék vele másoknak segítséget nyújtani, ha ők vagy szerettük hasonló helyzetben van. Ugyanakkor azok számára is hasznos, akik nem érintettek, érzékenyebbé válunk mások iránt, illetve elgondolkodtat. Mi is az életünk értelme? A bajokról jobb tudomást sem venni, főként, ha közvetlenül nem minket érint? Megúszhatjuk egy életen keresztül a szenvedést? Ezekre a kérdésekre választ kell adnunk előbb vagy utóbb. De mégis leginkább Isten dicséretére születik meg ez az írás. „Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (Korintusiaknak írt II. levél 12. fejezet, 9-11)
2020 őszén kezdődött mindez. Akkor 30 éves voltam éppen és Isten ez alatt a 30 év alatt a tenyerén hordott. Apróbb nehézségek voltak az életemben, de nagyon sok ajándékot kaptam a Jóistentől, amiket így utólag látom, hogy nem tudtam igazán értékelni, megbecsülni. Ezeket természetesnek vettem. Persze a bosszantó kis negatívumokat mindig észrevettem. Ami kisebb nehézség is volt az életemben, azt is mind a javamra fordította a Jóisten. Gyermekként a szüleim minden rossztól, nehézségtől igyekeztek megóvni, ami így utólag nézve nem szerencsés, de érthető volt a részükről.
2020 őszén azonban mint derült égből villámcsapás ért minket a rossz hír. Anyukám, aki még augusztusban a húgom lakodalmán velünk együtt ünnepelt beteg.
Egy egyszerű vírusos fertőzésnek tűnt. Fáradtság, gyengeség, biztos bujkál benne valami, gondoltuk. De aztán sebeket érzett az ínyén. Néhány napra rá a nyakán banánszerű kinövés lett. Felmerült, hogy nyálmirigygyulladás, ezért beutalták a sürgősségire. Ott csináltak ultrahangot és kérték legyen vérvétel. A vérvételen már látszott, hogy valami komoly probléma van. Pedig 1 évvel ezelőtt még jó volt a labor eredménye. Viszont akkor nagyon vérszegény volt, alacsony volt a fehérvérsejtszáma és a vérlemezke száma. A szervezete valami miatt nem termelte ezeket a sejteket. Limfómára gyanakodtak és hála Istennek elintézték, hogy másnap egy centrum kórház fogadja. Hálás vagyok minden olyan orvosnak és egészségügyi dolgozónak, aki a munkáját lelkiismeretesen végzi, nem kevés ilyen ember van! A sürgősségiről hozzánk jött Anyukám, akit megöleltem, mert azt gondoltam ki tudja, mikor ölelhetem meg megint. Tudatosan elraktároztam az emlékét, milyen megölelni, milyen az illata.
Másnap én vittem be a kórházba. A férjem akkor a majdnem 2 éves kislányunkkal otthon maradt. Mielőtt elindultam Anyukámért nagyon mély szomorúság, aggodalom, kétségbeesés vett rajtam erőt. Az étkezőasztalnál ültem. És a kislányom levett a polcról egy bekeretezett képet és oda rakta elém. Az a kép volt, ami a Bece hegyi kápolnát örökítette meg a Nagypapám telkéről és a kereszten egy szivárvány megy át. Éreztem, hogy Isten vigasztal és bátorít. A Bibliában a szivárvány Isten és az ember közötti szövetséget jelképezi. Miközben az utolsó előtti sarkon bekanyarodtam volna Anyukámékhoz mély békét éreztem és azt, hogy minden rendben lesz. Úgy hogy racionálisan nézve még diagnózist sem tudtunk. „Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Pál levele a filippiekhez 4,7) Összepakolva mindennel, ami a befekvéshez kell elindultunk. Amikor odaértünk sorba kellett állni a bejutásért és szitált az eső. Álltam a sorban és vártam mikor szólhatok Anyukámnak, hogy jöhet ő is. Felcipekedtünk és megkapta az egyik szobát. Még aznap a mellkasából csontvelő mintát vettek, de ez nem volt sikeres, így a medencecsontból is kellett minta. Amikor megtudta az eredményt néhány nap múlva, felhívott, hogy rossz, de majd személyesen megbeszéljük. Kiderült, hogy egy nagyon ritka leukémiája van, ami nagyon gyorsan szaporodik. 10 évente 1-2 ilyen beteggel találkoznak a magyarországi centrumban. Nagyobbik húgommal álltunk a kórház kertjében és azt mondta bármi is lesz, a mennyországban találkozunk!
Mivel a daganat gyorsan szaporodott, ezért minél hamarabb a vizsgálatokat el kellett végezni, hogy a kemoterápia megkezdődhessen. Ezek gyorsan meg is történtek. Elkezdődött a kemoterápia. Féltünk tőle nem tudtuk mire is számítsunk pontosan. Hányinger, hányás, nagyfokú fáradtság, étvágytalanság, ami leggyakrabban előfordul. Kezelőorvossal beszélve nagyon erős kemoterápiát kap, mert ebben az esetben erre van szükség. Protokollok vannak, hogy mikor hogyan érdemes kezelni a betegeket és a legszigorúbb terápiát választották. Ahhoz hogy ezt megkaphassa az egyik nagyobb vénába a mellkas és a nyak határán vékony kis műanyag csövet, kanült ültetnek be. Minden nap vérvétellel ellenőrizték az aktuális állapotát. A kanülön keresztül vették a vért, így nem kellett minden nap megszúrni. Sajnos az étvágya nagyon rossz lett, alig evett, sokat aludt. Anyukám bármit megkívánt Apukám beszerezte és ő és én főztünk, amit szívesen evett. Könnyen emészthető ételeket kívánt például tojásleves, krumplifőzelék. Mivel az immunrendszere nem működött, illetve el is lettek kemoterápiával pusztítva a sejtjei, így a sterilitásra nagyon kellett figyelni. A ruháit mostuk, vasaltuk. A testvérem vidékről jött fel több napra hetente, hogy segítsen a mosásban, vasalásban, illetve hogy rendszeresen tudja látogatni Anyukánkat. Minden ételt hőkezeltünk és kifőzött befőttes üvegbe tettük. Lágy sajtot, nyers tojást, mézet, fagylaltot, nem hőkezelt felvágottat, földdel szennyeződhetett zöldség, gyümölcsöt, mint például a földieper nem evett, helyette banánt, narancsot, mandarint, kompótokat fogyasztott. A befőttes üvegekben lévő főtt ételt két tiszta nejlon zacskóba tettük bele. A külsőt az erkélyajtó előtt levettük és úgy adtuk be a dolgokat. A kapcsolatot úgy lehetett tartani, hogy minden szoba egy hosszú nyitott külső folyosóra is nyílt, mintha egy hosszú erkély lenne. A szobába bemenni nem lehetett, nehogy megfertőzzük a betegeket, de ezen az erkély ajtón a szükséges dolgokat, mint tiszta ruha, tisztálkodási szerek be lehetett adni. Telefonon felhívtuk egymást és az erkélyajtón keresztül láttuk is. Volt, hogy Édesapám csendben ült a téli hidegben kabátban, pokrócban az ajtó előtt. Anyukám mondta menjen haza, de ő a szeretetét, ragaszkodását így mutatta ki.
Vigyázni kellett Édesanyám bőrére is, hogy ne sérüljön meg, mert ott bejuthatnak a kórokozók. Varrás hobbiból ilyenkor kerülendő. Esetleg a gobelin tűjével lehet gobelinezni. A szájára lanolint vettünk, hogy hidratálja, ne repedjen be. Mivel antibiotikumokat is kapott, hogy a kórokozóktól megvédjék, így mellékhatásként jelentkezett hasmenés. Ekkor a kisbabáknak való popsi krémet, popsi törlőt használt.
2020 márciusában érkezett meg a Covid járvány Magyarországra. 2020 októberében került Édesanyám kórházba. Még nem volt oltás, nem ismertek a kórokozót sem részletesen. Egészséges emberek is áldozatul estek a járványnak. Mindenki félt és aggódott a világban. Ezért amit lehetett igyekeztünk megtenni, hogy ne kapja el a betegséget. Az ember ilyenkor a szerette mellett szeretne lenni ösztönösen, de nem lehet. Sokat segített, hogy tudtuk, most így szolgáljuk a javát.
Isten irgalmas volt hozzánk, mert Anyukám mindenkinél hordott maszkot, de a kezelőorvosa azt mondta nála nem kell, ő rajta úgyis van. Egyszer csak eltűnt az orvosa és helyettesítés volt. Nem lehetett tudni mi az oka, de erős volt a gyanú, hogy Covidos. Később kiderült, hogy tényleg ez történt, de Édesanyám nem kapta el. Közben a testvére, aki vidéken élt és művese kezelésben részesült és várakozó volt a transzplantációs listán, hogy mikor kap vesét, szintén megfertőződött. Nagyon rosszul volt. Amúgy is komoly egészségügyi problémái voltak tinédzser kora óta. Nagymamám mind a két gyermekéért aggódott, ahogy én is. Minden nap valami kis megerősítést kaptam Istentől. Nagyon igaz az a mondás, hogy Isten mindig kárpótol minket. Nehéz volt Anyukám miatt, de a kislányom rengeteg örömet, szeretetet adott. Volt, hogy kétévesként pakolt a kis gyurmás kosarába dolgokat, ahogy tőlünk látta, hogy mit viszünk be Anyukámnak. “Most azt hirdetem nektek, hogy megáldalak benneteket, kétszeresen kárpótollak minden szenvedésért!" (Zakariás 9,12)
Minden reggel félve néztük ír-e valamit messengeren, mert akkor tudjuk, mi van vele. Egyik nap a 2 éves kislányommal mentünk be meglátogatni kivételesen, mert egyebekben a Férjem vigyázott rá, amíg minden nap bementem az első másfél hónapban. Azt láttuk, hogy az ágya lehúzva a matrac szabadon a szobában. Nagyon megijedtem, de azt gondoltam az nem lehet, hogy nekünk nem szóltak. Kiderült a kanül rosszul lett bezárva és onnan vért vesztett. A fürdőszobába kiment, elájult, de még előtte a nővérhívót megnyomta. Hála Istennek időben érkeztek meg a nővérek, nem vérzett el. Mivel a földön feküdt, elküldték koponya ct-re, nem ütötte-e meg a fejét, nem alakult ki ott vérzés, emiatt nem volt az ágyában. Majd utána, amíg bent volt, beosztottuk, hogy minden nap látogassa valaki. Rászoktam, hogy amíg mentem be autóval a kórházba, majd jöttem haza a Rózsafüzért imádkoztam. Tudom, hogy a Szűzanya közbenjárt értünk.
Azt mondjak, 3 dolog távolít el Istentől: gazdagság, gyönyör és a gondok. De ennek az ellenkezője is igaz: van, hogy pontosan a gondok, nehézségek visznek valakit közelebb Istenhez. Nehéz helyzetekben jobban meglátjuk mi a fontos és mi nem, tisztábban látjuk életünket. Az emberek egy részében nagyfokú az igény a kontrollra és nehéz, ezt elengedniük, ahogy nekem is. Többször is Isten bátorított azzal az igeszakasszal, amikor Jézus a vízen jár. Bízzak benne! „Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában. A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. „Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” „Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy!” (Máté 14,22-33) Próbáltam bízni és volt, hogy sikerült, de volt, hogy nem nagyon ment. A megtérés életünk végéig tart, újra és újra, ahogyan Isten akaratához az életünket is napról napra igazítjuk és az engedelmességet is napról napra gyakoroljuk. Van, amikor könnyebben megy, van, amikor nehezebben, de állhatatosnak, hűségesnek kell maradnunk! Egyszer megrendített Jakab apostol levele, melyben az szerepel, aki nem hiszi, hogy Isten megadja, amit kér, nem is érdemli meg. „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. Az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az Úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.” (Jakab levele 1,5-8) Hiszem, hogy Isten minden kérésünket meghallgatja és mindent megad, amivel az üdvösségre jutásunkat szolgálja. Bálvány bármi, bárki lehet az életünkben. A házastársunk, gyermekünk, egészségünk, pénzünk, jólétünk, kényelmünk. Isten azt kéri tegyük őt az első helyre, akkor minden más is a helyére kerül. „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Lukács 12,33)
Kocsiban ültem és vezettem, amikor egyszer csak hívott Anyukám. Félreálltam és azt mondta, ha megkapja a kemoterápiát, utána donor sejteket kap a gyógyulás érdekében. Csontvelő transzplantációra van szüksége a teljes gyógyuláshoz. Utána elmondtam egy Mi Atyánkot hálából. Nagyon megörültem ennek a hírnek! A 2 testvéremet néztek először, de ők kiestek, mert ők is megfertőződtek a Covid-19-cel. Utána engem vizsgáltak. Nagyon féltem, hogy nehogy elkapjam. Nagyon nagy nyomást éreztem magamon. Úgy éreztem Édesanyám élete rajtam múlik, pedig nem. Mindannyian Isten kezében vagyunk. „Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” (Máté 10,29-31)
Karácsonykor is bent feküdt Anyukám. Szenteste megbeszéltük, hogy mindenki eljön, és együtt bemegyünk Anyukámhoz a kórházba, miközben mindenki tart egy gyertyát. A kislányom, aki ekkor már 2 évét betöltötte, egy kis elemes gyertyát fogott. Felhívtuk Anyukámat és mondtuk nézzen ki és énekeltünk. Nagyon mély, meghitt élmény volt. Olvastam valahol, hogy minden helyzetben, a hitben és a szeretetben szabadok vagyunk. Mindig mindenkor választhatjuk ezt, erre mindig szabadok maradunk. Nagypapám halálakor éreztem, hogy semmi sem számít csak a szeretet és amit abból teszünk. Minden elmúlik, nem válik fontossá, de a szeretet megmarad. A szeretet cselekedetei tovább folynak még halálunk után is. A kislányom annál a karácsonyfánál ünnepelt, amit a Dédipapa ültetett el, hogy legyen karácsonyfánk, illetve azt a sütőtököt ehettük, amit még ő vetett el.
Mivel Édesanyám nagyon sok vért kapott, részben mert a daganatos sejtek kiszorították a vért termelő sejteket, részben mert volt egy időszak, amikor az orrban volt egy seb és az alacsony vérlemezkeszám miatt gyakran vérzett az orra. A betegek gyógyításához szükség van vérre, emiatt kihangsúlyozandó a véradás fontossága. A legjobb, ha folyamatosan rendelkezésre áll a szükséges mennyiség a betegek gyógyításához. A véradás során a vérből vörösvértest, vérlemezke és vérplazma készítmény készül, így 3 ember életét lehet vele megmenteni. Anélkül a sok jó szándékú ember nélkül, akik a vért adtak, hiába az orvosi és nővér munka, ma Anyukám már nem élhetne. 1 évben a férfiak 5-ször, nők 4-szer adhatnak vért.
Nagyon sokat segített, hogy az összes barátnőm imádkozott a gyógyulásért, illetve kolléganői, barátai. Sok, apróbb gesztusban megtapasztalható, hogy az Isten országa már a földön eljött. Voltak, akik akartak főzni, segíteni neki a barátai közül, de a fáradtság miatt inkább csak a családunkkal tartotta a kapcsolatot. Lehet ezt nehéz megérteni, annak, aki segíteni szeretne, de mindenkinek abban és úgy kell, ami neki segítség. Általában jellemző, hogy amikor valaki nehéz helyzetbe kerül, mindenki segíteni akar, aztán ahogy telik az idő, egyre kevesebben vannak. Emiatt, ha valaki nem segíthet az elején nem biztos, hogy nem lesz rá később szükség!
Két ünnep között jött a hír, hogy nem vagyok jó donornak, mert ellenanyagot termel Anyukám ellenem. A vakon született férfiról szóló evangéliumi rész nagyon elgondolkodtató. „Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott.” (János 9,1-7) Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valami rossz dolog történik velünk, akkor az Isten büntetése. Pedig ez az evangéliumi szakasz is azt bizonyítja, hogy Isten nem ilyen. Sem a férfi, sem szülei nem vétkeztek. Isten tettei mégis megnyilvánulnak rajta. Ezt Dr. Papp Miklós görög katolikus pap magyarázta el jól. „Ugyanakkor Krisztus mondata nemcsak vigasztalni akar, hanem felvillant egy egyedülálló lehetőséget, ami feladattá válik annak, akinek van füle a hallásra. Isten tettei nyilvánuljanak meg a betegen. „Isten tettei” a megváltás, a felemelés, ami legteljesebben Krisztus működésében valósult meg. A sebzett, beteg ember hivatása, hogy rajta megnyilvánuljon Isten ereje, szabadítása, szeretete. Görög katolikusként úgy mondanám: így váljon Krisztus ikonjává. Ilyen lehet, ha például a beteg nem gyűlölködik Istennel, embertársaival, önmagával, hanem AKKOR IS igyekszik szeretettel viszonyulni mindenkihez.” Isten tettei úgy mutatkoznak meg rajta, hogy betegsége, vaksága ellenére szeretetben él. Szereti Istent, szüleit, környezetét.
Folytatása: Egy leukémia története 2.