Ekkor azt kérték, hogy mivel a gyermekei nem jók donornak, így Édesanyám unokatestvéreit szeretnék megvizsgálni, lehetnek-e donorok. 11 unokatestvérét kellett megkérdezni vállalják-e és feljönnek-e Pestre 2 nap múlva, hogy megvizsgáljak őket a két ünnep között. Az rokonait Édesanyámnak előtte egyesével felhívtam és elmondtam miről lenne szó. Először egy egyszerű vérvétel történik, hogy megállapítsák genetikailag ki lenne rá alkalmas. Ezt követően, aki megfelel annak egy részletesebb, alaposabb kivizsgálása történik. 1 unokatestvér Covid és 1 vesekövesség miatt nem jöhetett, és még ketten betegség miatt távol maradtak. Végül 2 részletben 8-an megérkeztek. Mindent félre tettek. Van, aki gazdálkodik és az állatait hagyta ott a fiára, van, aki orvosként jött, amikor tudott, más gyerekével együtt utazott. Megható volt, hogy bár időnként találkoztak, de amikor kértük mindenki azonnal jött. A férjemmel és a kislányommal mi is elhoztuk egyiküket. Kiderült 2 unokatestvér is alkalmas lenne, de sajnos ellenük is ellenanyagot termel Anyukám.
Fábry Kornél atya mondta, hogy az ősbűnnél a Sátán legnagyobb hazugsága az volt, hogy az istenképünket, Istenbe vetett bizalmunkat vette célba. Sok szó esik a helyes istenkép kialakításáról. Ha szeretnénk, hogy istenképünk reális legyen, akkor Jézusra kell tekintenünk. Hiszen Jézus Isten és a 3 isteni személy egyformán jó. Gondolkodtam arról is, hogy a bizalom Istenben mit is jelent pontosan, illetve mi a hit. A hit, hogy tudjuk Isten létezik. “A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.“ (Zsidókhoz írt levél 11,1) Mintha ott állna egy matrac mellett Isten és azt mondaná ugorj ki az égő házból. Ez a hit. Látjuk Istent, de bizalom és bátorság kell ahhoz, hogy el merjünk rugaszkodni és ugorjunk. Illetve bizalom, hogy észrevesszük azt a sok jót, ami az életünkben van, illetve a jövőre is pozitívan gondolunk. Nem úgy, hogy a nehézségekről nem veszünk tudomást, hanem ha lesz is probléma Isten mellettünk áll, Isten segítségével túllendülünk rajta, a nehézségeket is a javunkra fordítja. „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1,9)
A nemzetközi adatbázisban is kerestek donort és találtak egy férfit, aki 12-ből 11-es egyezést mutatott. Később még egyszer leellenőriztek és 12/12-es női donort találtak. A donor 24 éves és német állampolgár. Ennek a hírnek mindannyian nagyon megörültünk. Bíztunk benne, hogy a további vizsgálatok is rendben lesznek.
Mielőtt Anyukámat elkezdték előkészíteni egy hétre hazaengedték, hogy a szerettei körében is erőt gyűjtsön. Sétáltunk, beszélgettünk, kicsit minden olyan volt, mint régen. Ez mindannyiunk számára sok erőt adott.
Az előkészítés a transzplantációra már 1 emelettel feljebb történt. Ez is hasonló volt az előző szobájához. Egyedül volt benne és az erkélyajtó egy hosszú folyosóra nyílt, ahonnan a hozzátartozók beadhatták, amiket a betegek kértek, tiszta ruha stb., illetve csukott ajtó mellet mobilon beszélgetve láthatták is egymást. Az előkészítés során kapott egy kemoterápiát, amit sugárkezeléssel egészítettek ki. A tüdejéről vettek mintát és annak alapján elkészítettek egy köpenyt, amit bizonyos időben felhelyeztek a tüdőre, hogy ne károsodjon. Ehhez egy másik intézménybe kellett átszállítani. Egyik alkalommal a betegszállítóval ment át egyik intézményből a másikba. Miután kiszállt megbotlott és elesett. A szemüvege megsérült, de hála Istennek a fejet csak enyhén ütötte meg, nem történt baj.
Végül a steril boxba költözött be. Ez egy helyiség volt, amiben Ő volt egyedül. Többnek volt ablaka egy kis terasz felé, így a hozzátartozó a teraszról a boxba beláthatott, így tudott látogatót fogadni. Beszélni közben pedig telefonon keresztül tudtak. Édesanyám olyan boxot kapott, ami nem a terasz felé nézett. Ekkor csak édesapám bevitte a dolgokat, átadta a nővéreknek és telefonon tartottuk a kapcsolatot. A legnehezebb elmondása alapján az volt, hogy a sugárkezelés hatására levált a szájban a nyálkahártya, így nehezen fogyasztott ételt. Pudingot javasoltak, mert az nem karcolja meg a szöveteket. Emiatt kábító fájdalomcsillapítót is kapnak a betegek. Egy-két alkalommal volt rövidebb téves valóság érzékelése. Mind a két alkalommal tisztában volt vele, hogy ezt a gyógyszer okozza. Egyik alkalommal Apukám látogatta Anyukámat és azt mondta, hogy felmászott a fára Édesapám. Közel 10 méteres szép, sudár nyárfák voltak. Sokat segített, hogy kedves, szép fényképeket ragasztott ki a szobájába a testvérem esküvőjéről például. Illetve a kisebbik húgom kedves, bátorító üzeneteit. Az is segített, hogy élete szép, boldog eseményeit újra felidézte, átélte. Illetve, hogy nem foglalkoztunk a statisztikával, nem hasonlítottuk egymáshoz a betegeket, mert mindenkinek mással van problémája és csak felesleges aggodalmat szül, hogy velem az összes nehézség meg fog történni, ami másokkal, egyesével. Nagyon igaz az a gondolat, hogy a világ összes nehézségét, szenvedését egyedül Isten tudja befogadni, ahogyan a világ összes örömét, boldogságát is! Emiatt empatikusan mellé kell állni embertársainknak, segíteni kell, amiben tudunk, de oda kell vinni Isten elé a többit és az Ő kezébe lerakni, mert ott van a legjobb helyen.
A szenvedéssel kapcsolatban nagyon sok hasznos és jó gondolatot kaptam Belon Gellért Jézus lelkülete című könyvéből. “Csak megállapítja, hogy Jézus azért jött, hogy “halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életünkre rabszolgává tett” (Zsidóknak írt levél 2,14-15). Ezekből a megjegyzésekből kiderült, hogy a szenvedés és a halál nem Istentől jön, és Istennek nincs kedve benne. Azért is végez annyi gyógyítást szinte mindenütt, hogy a “a sátán művét romba döntse” (János első levele 3,8).” További elgondolkodtató és erőt adó gondolat: „Minden szenvedés a több életért van. Jézus utolérhetetlen hasonlatával a szőlőtőről és a szőlővesszőkről megvilágítja ezt. „Minden szőlővesszőt, amely nem terem, lemetsz rólam, azt pedig amely terem megtisztítja, hogy még többet teremjen” (János 15,2). El kell csak képzelni azt a május havában megindult szőlővesszőt, hogy dobja ki a rügyeit, vesszőit, és futtatja azokat szét termési izgalmában. És jön a szőlősgazda, és ollójával lemetszi, „megtisztítja” a termő ágakat. Tehát nem csak száraz ágakat vág le, hanem élettel teli vesszőket: termést ígérő rügyeket, harsogóan zöld leveleket! Ha érezni tudna a szőlővessző, hogy belejajdulna a fájdalomba, amikor a metszőkés a nedvekkel teli rügyes vesszőket visszametszi. ... Másik még mélyebb hasonlata a gabonaszemről: „Bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal sok termést hoz” (János 12,24). .... Hitünk mélyülése, szeretetünk növekedése és reményünk erősödése nem következik be olyasfajta válságok nélkül, mint a szülés vagy a magvetés. Erre utal Szent Pál: „Bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk” (Korinthusbeliekhez írt második levél 4,16-17). … Ne nyugtalankodjunk tehát, ha a szenvedések keresztje alatt testben is, lélekben is roskadozunk, és nem tudjuk azzal a fölénnyel és méltósággal viselni keresztjeinket, mint ahogy reméljük, hogy elviseljük azokat, amikor hitben elfogadjuk Jézus centrális tanítását: a keresztet. A magunk vagy mások halálfélelmén se akadjunk fenn. Jézus nem restellte a halálfélelmet. A lényeg az, hogy maradjunk Jézus közelében az észbontó szenvedések közepette is, és Jézussal viseljük el.” Fábry Kornél atyától is volt egy fontos gondolat, amin érdemes elmélkedni; hogy az érzelmek jönnek, mennek, azért az ember nem felelős, de azért hogy mit tesz vele igen. Isten szeretetét van, hogy érezzük, van, hogy nem érezzük, van, hogy Istent imádjuk a szívünkkel is, nem csak az eszünkkel, van, hogy csak az eszünkkel. A döntés, az akarat a fontos, hogy mi Isten mellett döntünk egy életen át.
Transzplantáció után kevesebb mint 1 hónappal hazaengedték. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Több szabályt is megfogalmaztunk, hogy megvédjük az alakuló új immunrendszerét. Az első időszakban mindenki maszkban volt vele. Anyukámnak egy pici szobája volt. Ott maszk nélkül lehetett, de kint mindenki hordta. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az alsó szinten, ami egy különálló lakás, volt egy fürdőszoba, így Anyukám a fentit használta, Apukám és a testvérem, aki otthon lakott a lentit. Ahogy megérkeztünk mindenki kezet fertőtlenített, majd kezet mosott. A cipőnket az ajtó előtt levettük. A mosogatógépből először neki vettük ki tányért, evőeszközt és bevittük a szobájába és letakartuk.
Az első Húsvét nem sokkal az után volt, hogy Anyukám hazajöhetett. A kertben el lettek dugva kis ajándékok, csokik és azokat kellett megkeresni. A kislányom nagyon élvezte. Anyukám a teraszról nézte mindezt és vele együtt örült minden megtalált kis ajándéknak.
Transzplantáció után türelemre volt szükség, hogy az erőnléte visszatérjen. Az elején a járása sem a korábbi volt, de egyre jobban és jobban ment. A séta nagyon egészséges és jó közös program együtt is. A szabályokon is ahogy telt az idő fokozatosan enyhítettünk.
A lábadozás alatt az akkor 2 éves kislányommal minden nap mentünk át. Nagy kegyelem volt ez is, hogy a Férjem támogatott abban, hogy otthon maradhassak vele 3 éves koráig és ezt megtehettük, így Anyukám nem volt egyedül napközben. Beszélgettünk, Anyukám a kislányommal szerep játékokat játszott két plüss kutyussal. „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsoltárok könyve 127,3)
Nyáron Anyukám testvére leesett felújítás közben 2 méter magas állványról a betonra és koponyaalapi törést szenvedett. Mentőhelikopter vitte az idegsebészetre. Több napon keresztül aggódtunk, közben a CT során kiderült, hogy az egyik veséjén daganat van. Átszállították a helyi kórházba egy forró nyári napon, 9 nappal a sérülés után. Aznap este művesekezelés után újra kellett éleszteni, de a második alkalommal sikertelen volt. Én valahogy akkor ezt nem engedtem magamhoz közel, mert úgy éreztem nekem most Anyukám gyógyulását kell segítenem. Sajnos a temetésen sem tudtam részt venni, mert Édesanyámnak még kockázatos lett volna és mellette maradtam. Később éjszaka sokszor gondolkodtam rajta és elgyászoltam őt. Arra gondoltam, hogy a Jóisten sokkal jobban szereti őt, mint mi valaha szerettük és oka van annak, hogy ez így történt. Anyukámat és a Nagymamámat vigasztaltam. Sokat segít, ha észrevesszük a jót és semmit nem tartunk természetesnek. A hála nagyon fontos, amit sajnos napjainkban nem gyakorlunk elégszer. Örülök neki, hogy ismerhettem őt és azt, hogy a kislányomat is ennyire szerette.
A transzplantációt követő 30. és 100. napon szövettani mintavétel történik, hogy az új csontvelő hogyan működik, vannak-e még daganatos sejtek. Ambuláns módon történik a dolog. Amikor veszik a mintát az fájdalmas, mert a csonthártyát nem tudják elérzésteleníteni, de utána már csak sajog. Anyukámat kísértem vissza, hogy megtudjuk a csontvelő szövettani eredményét. Szép tavaszi idő volt. Próbáltam, amíg Anyukám kint várt beszélgetni. Vittem egy kis Újszövetséget és olvastam, imádkoztam magamban. Utána, amikor kijött, kicsit arrébb mondta, hogy jó lett az eredmény, minden rendben van. Kicsordult a könnyem az örömtől.
Fenntartó kezelést javasoltak, ami egy kemoterápia, de ezt már ambuláns módon kapta meg körülbelül havonta egyszer. Előtte leellenőrizték a vérképét. Sejtnövelő injekciót kellett mellé kapnia, amit Édesapám adott be neki. Az első alkalommal erős hányás jelentkezett, emiatt a későbbiekben egy hányáscsillapító gyógyszerrel együtt kapta, így már nem ismétlődött a hányás.
Korábban már említettem a segítség témakörét. Fontos dolog, hogy úgy segítsünk a másiknak, ahogy az neki jó. Kérdezzük meg miben és hogyan tudunk. Illetve, amit meg tud csinálni, azt hagyjuk neki. Ezzel az önbecsülést növeljük. Anyukámat eleinte vittük kocsival a kontroll vizsgálatokra, majd mellette ültünk, amikor vezetett, majd egyedül ment már. Az élet egyre több területén tért vissza, egyre kevesebb segítségre volt szüksége. Úgy tapasztalom, hogy mivel a nagycsaládok és a generációk együttélése egyre ritkább, ezért az idősebbek gondozásával kapcsolatos megoldások sem adódnak át egyik generációról a másikra. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik szüleiket otthon ápolnák meg, otthon segítenék, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, félnek injekciót beadni, ismeretlen ez a terület előttük, így tartanak tőle. Talán ezt a tudást is jó volna iskolában oktatni, ahogy a gyermekgondozást is. Az internetnek pozitív hozadéka, hogy rengeteg videó tálalható arról, hogy hogyan adjunk be például egy inzulin injekciót. Magam is tapasztaltam, hogy például egy kábító fájdalomcsillapító tapasz felhelyezése is jó, ha megmutatják a családtagoknak, van akinek ez segítség volt, hogy megmutattam. Úgy gondolom hihetetlen sokat jelent egy betegnek, ha az otthonában van megápolva, amennyiben az egészségi állapota és a körülmények ezt megengedik.
Azt is fontos dolognak tartom, hogy a segítők, támogatók lelkileg és szellemileg töltekezzenek. Istenből, szeretteikből lelkileg, szellemileg másokkal való beszélgetésekkel, jó könyvvel. Számos kutatás igazolja, hogy a túlzott média használatnak káros hatása van a lelki egészségre, így az inkább mellőzendő. Testileg pedig mozgással, kirándulással, helyes étkezéssel, elegendő alvással. Fontos dolog, hogy mire fókuszálunk. Sokszor csak a problémákat látjuk és a megoldásokat, előrelépéseket nem.
Anyukám második születésnapjaként tartja számon a transzplantáció dátumát. Voltunk hálaadó szentmisén Édesanyám gyógyulásáért. Ha gond van hívjuk az Istent, de megköszönni, már nem úgy sietünk, pedig a hála nagyon fontos. Hazudnék, ha azt mondanám, velem sosincs így sajnos. Igazából az ember olyan, hogy a jót könnyen megszokja, azt tekinti természetesnek és alapnak. Minden jó Istentől származik és semmi sem természetes. Minden kis és nagy dologban Isten szeretete mutatkozik meg. „Mid van, amit nem kaptál?” (Pál első levele a korinthusiakhoz 4,7)
24 kezelés után befejeződött a fenntartó kemoterápia. Kicsit később a szedendő gyógyszereket is fokozatosan csökkentették. A transzplantáció után 9 hónappal később Anyukám 6 órában újra elkezdett dolgozni. Megkaphatta a gyermekkori oltásokat is. Megszületett a testvérem kisfia, majd az enyém is. Isten van, hogy megengedi, hogy a szenvedés kelyhéből igyunk, annak ellenére, hogy ez nem tőle származik, nem leli benne kedvét és ilyenkor velünk együtt szenved, de mindig ad örömöt is és ilyenkor érzi át az ember annak a felelősségét, hogy ő hogyan is viszonyul a másik emberhez. Örömet okoz a másiknak akár csak figyelő jelenlétével, apró gesztussal, mint egy kéz megszorítással, mosollyal, Isten általa is tudja szeretni a másikat vagy szenvedést, elfordulást okoz.
Kívánom, hogy Isten adjon hozzá bölcsességet, nyitott szívet, hogy ne csak az élet könnyű, boldog óráiban tudjunk egymás mellett lenni, hanem sötét óráiban is, mert ez csak Istennel együtt lehetséges. És kívánom, hogy vegyük észre azt a sok jót nap, mint nap, amivel a Jóisten megajándékoz bennünket! Viszonozzuk neki és legyünk elég bátrak, ahhoz, hogy merjük tovább adni egymásnak is!